KÖZEL 3,6 MILLIÁRD FORINTBÓL FEJLESZT A WAMSLER SE

A duplájára növeli a Wamsler SE termelési kapacitását az új beruházás, amelynek alapkövét kedden tették le Salgótarjánban. A tűzhelyeket és kandallókat gyártó cég új, 5400 négyzetméteres üzemcsarnokában a legkorszerűbb technológiával állítják majd elő a termékeket.  

124 éves történelmének legnagyobb beruházását kezdte meg a Wamsler SE: kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részvételével tették le az alapkövét annak az új, 5400 négyzetméteres üzemcsarnoknak, ahol a legfejlettebb technológiával gyártják és szerelik majd össze a cég termékeit.

A beruházás része a termelési folyamatok reorganizációja, egy kisebb, 840 négyzetméteres gyártócsarnokok felépítése, a termelési eszközök korszerűsítése, a meglévő épületek energetikai korszerűsítése és modernizációja, valamint az 5400 négyzetméteres, intelligens gyártó és innovációs központ felépítése. Minderre összesen 3 milliárd 572 millió forintot fordít a cég. A projektet 1 milliárd 786 millió forinttal támogatja a Nemzetgazdasági Minisztérium, 1 milliárd 50 millió forintot biztosít a Wamsler SE anyavállalata, az Opus Global Nyrt., a maradék költséget pedig banki hitelből finanszírozzák. A közel 700 főt foglalkoztató üzem a korszerű gépek programozását és kezelését elsősorban saját szakembereinek továbbképzésével oldja meg.

A keddi alapkőletételen részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, Mészáros Lőrinc, az Opus Global Nyrt. főrészvényese, valamint Finta Ferenc, a Wamsler SE vezérigazgatója.

A beruházás kapcsán már megkezdődtek az egyeztetések a környezetvédelmi szakhatósággal, a környezeti hatásvizsgálat és az egységes környezethasználati eljárás szükségességének kérdésében. A Wamsler SE nagy hangsúlyt fektet az újító környezetkímélő gyártási technológiák alkalmazására és a keletkező hulladék újrahasznosítására. Gazdasági és technológiai versenyképességét az anyag- és energiafelhasználás jelentős csökkentésével és készülékeinek mind kevesebb szennyezőanyag-kibocsátásával is fokozza.

A Wamsler SE Közép-Európa legnagyobb, 100 százalékban magyar tulajdonú kandalló- és tűzhelygyára, jelenlegi össz-európai piaci részesedése 7-8 százalékos. A jövő év elején záruló beruházással a cég megduplázza a jelenlegi, 150-160 ezer darabos éves termelői kapacitását, de a korszerű gépeknek, például a hegesztő robotoknak és az automata festősornak köszönhetően az előállított termékek minősége is javul majd. A fejlesztésnek köszönhetően a gyár képes lesz kisebb szériában is nyereségesen előállítani termékeket, és gyorsabban alkalmazkodik majd a folyamatosan változó piaci igényekhez.

További információ: finta@wamsler.hu