BEFEKTETŐI KÖRÚTON A KONZUM-OPUS CSOPORT

BEFEKTETŐI KÖRÚTON A KONZUM-OPUS CSOPORT

Frankfurtban, Stockholmban, Londonban, Helsinkiben és Tallinban mutatkoznak be a fúzió előtt álló társaságok

A legjelentősebb globális tőkepiaci befektetők kapnak betekintést a Konzum-Opus csoportot érintő fúzió főbb lépéseibe, hogy tovább növeljék a társaságok iránti nemzetközi érdeklődést. A tőzsde honlapján közzétett befektetői prezentáció becslése szerint 2019 márciusát követően Budapesti Értéktőzsde (BÉT) legalább ötödik legnagyobb, 1,1 milliárd eurót meghaladó konszolidált saját tőkével rendelkező tőzsdei társasága jön létre, amely árbevétele és jövedelemtermelő képessége révén egyaránt vonzó befektetési célpontot jelenthet.

A Goldman Sachs és a Renaissance Capital szervezésében indul körútra a Konzum Nyrt. menedzsmentje. A Frankfurt, Stockholm, London, Helsinki és Tallin érintésével zajló, ötállomásos non-deal roadshow célja, hogy megismertessék a feltörekvő piaci befektetők, hedge fundok és befektetési alapok képviselőit a két magyar tőzsdei társaság összeolvadásának főbb lépéseivel és céljaival. A Konzum-csoport vezetői bemutatják az érintett vállalatokat, azok működési területeit, főbb eredményességi mutatóit, valamint növekedési kilátásait.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján is közzétett befektetői prezentáció szerint, a fúzióval a BÉT legalább ötödik legnagyobb, nettó eszközértékét és konszolidált saját tőkéjét tekintve is az 1,1 milliárd euró fölötti kategóriába sorolható tőzsdei társasága jön létre – amely már a szélesebb régiókban, illetve közép- és hosszú távú, nagy befektetésekben gondolkodó investorok számára is figyelemre méltó. Az új társaság célja, hogy tovább növelje a részvények likviditását. A társaságba érkező friss tőke pedig jelentős forrást biztosítana jövőbeli növekedések finanszírozásához.

 

 OPUS GLOBALKONZUMILLUSZTRATÍV
FÚZIÓ UTÁNI
Pro forma tőzsdei kapitalizáció
(millió euró)
8992651,164
Pro forma nettó eszközérték (millió euró)8882151,103
P/BV (árfolyam/könyv szerinti érték)1.0x1.2x1.1x

Megjegyzés: A tőzsdei kapitalizáció számításának alapja a tőkeemelések után várható részvényszám és a 2018. november 16-ai záróár.

Az igazgatóságok által 2018 októberében elhatározott összeolvadásról előbb december 3-án dönthetnek a részvényesek, majd az év végi mérlegadatok ismeretében, a várhatóan 2019. március 29-i újabb kettős közgyűlés előterjesztései szerint hagyhatják jóvá a tulajdonosok az egyesülést és az ahhoz szükséges záró lépéseket.

A fúziót követően újabb, jelentős volumenű nemzetközi forrásokra is támaszkodhat a további növekedést tervező, és erre megfelelő platformként kialakítani tervezett új társaság, miközben a Konzum Nyrt. és az Opus Global Nyrt. az elmúlt 18 hónapban külön-külön is kiemelkedő növekedést ért el a nettó eszközértékben. Ez első sorban a nagyléptékű tőkeemelés-sorozatoknak és az akvizícióknak köszönhető. 2017-ben a nemzetközi piacon is figyelmet keltett, hogy a Konzum érte el a világ legnagyobb, 6600 százalékos részvényárfolyam-növekedését, míg az Opus Global 1600 százalékos eredménye a harmadik helyet jelentette ebben a rangsorban.

A két vállalat jelentős tulajdonrészekkel rendelkezik a magyar gazdaság stratégiai és dinamikusan növekvő ágazataiban. A tőkeerős, további organikus és akvizíciós bővülésre kész holdingtársaság a fúziót követően is stabil alapokon áll majd az építőipari, élelmiszeripari, energetikai, turisztikai, telekommunikációs, IT, ingatlan és pénzügyi szektorokban szerzett befektetéseivel. Diverzifikált portfoliójának már rövid távon is erős a növekedési potenciálja és a várható árbevétele, valamint a jövedelemtermelő képessége. Mindennek kedvez a nagyobb méretből fakadó racionalizált és költséghatékony működés, a beszerzés, strukturálás és finanszírozás terén összehangolható vezetői döntések, valamint az egységes és áttekinthetőbb működés is.

 

További információ  ▪   Wise Advisory Group Kft.  ▪  Elkán Péter  ▪  elkan.peter@wisegroup.hu