Elnöki köszöntő
Tisztelt Részvényeseink, Kedves Látogató!
Köszöntjük Önöket az OPUS GLOBAL Nyrt. honlapján!
A legutóbbi idők világpolitikai és az ehhez kapcsolódó gazdasági események ellenére Társaságunk továbbra is a BÉT 5. legnagyobb kapitalizációjával rendelkező vállalataként az elmúlt időkben is a töretlen fejlődésén és portfóliójának bővítésén dolgozva Magyarország egyik legstabilabb és legtőkeerősebb magyar tulajdonú vállalata.
Az OPUS GLOBAL Nyrt. leányvállalatai Magyarország stratégiailag jelentős iparágaiban vezető szerepet játszanak. A Társaság gazdasági tevékenysége az elmúlt években kiépített négy pilléren nyugszik: Ipari termelés, Energetika, Turizmus, Mezőgazdaság és élelmiszeripar. A négy szegmensbe foglalt iparágak kellően szerteágazó tevékenységeket folytató társaságokat jelentenek. Meggyőződésünk, hogy ez a diverzifikáltság az OPUS GLOBAL Nyrt.-t kifejezetten válságállóvá teszi, és kiemelkedő stabilitást ad mind az anyavállalatnak, mind a holding tagjainak.
Az OPUS GLOBAL Nyrt. által eddig elért sikerek, a portfólió átlagon felüli szintű bővítése eredményezte, hogy a Társaság olyan gazdasági súllyal és potenciállal rendelkezik, amely a magyar gazdaság sikerének formálásában is jelentős szerepet játszik. Ezen gazdasági erő eredményes kezelése komoly feladat és kihívás, melynek sikeres elvégzését az OPUS GLOBAL Nyrt. sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező, dedikált szakemberekből álló, héttagú Igazgatósága garantálja.
Hiszünk abban, hogy az OPUS GLOBAL Nyrt. a magyar gazdaság egyik vezető ipari vállalatcsoportjaként komoly felelősséggel is tartozik, nem csak részvényesei felé, de a teljes magyar gazdaság és közélet felé is. E felelősségtudat birtokában dolgozunk azon, hogy a gazdasági környezet változásából adódó kihívásokat is uraló, modern vállalatcsoportot működtessünk, amelynek stratégiája előremutató, megelőzi korát és érteket teremt nemcsak a vállaltcsoport tagjainak, befektetőinek, hanem a magyar gazdaság egészének is.
Vida József
az Igazgatóság elnöke
OPUS GLOBAL Nyrt.
dr. Lélfai Koppány
vezérigazgató
OPUS GLOBAL Nyrt.
Cégtörténet
Társaságunk 1912-es alapítása óta számos fordulóponton esett át, míg elnyerte mai formáját. Ezek közül is kiemelendő, amikor is a Társaság tagja lett a Budapesti Értéktőzsde Zrt. kibocsátói körének, részvényeit 1998. április 22-én vezették be a BÉT-re. 1999-től 2009-ig jelentős reorganizációs programot hajtottak végre, aminek eredményeként elsődlegesen különböző profilú társaságok irányításával, vagyonkezelésével foglalkozó holding jött létre.
A Társaság életében mérföldkövet jelentett a 2017-es év, amikor mind a tulajdonosi, mind a menedzsment szerkezetében komoly átalakulások történtek. A Társaságban 2017 első félévében Mészáros Lőrinc 24% feletti tulajdonossá vált. Az új stratégia keretében vállalatunk nevét 2017-ben OPUS GLOBAL Nyrt.-re változtattuk, és jelentős átalakításokat hajtottunk végre portfoliónkban: nagy értékkel bíró vagyonelemekkel gazdagítottuk befektetéseinket, amelynek köszönhetően 2018-ban már tizennyolcszorosára növeltük az OPUS Csoport saját tőkéjét.
Az átalakulás eredményeként fundamentálisan megerősödve papírjaink beléptek a tőzsde prémium kategóriás részvényei közé, és azóta is tagja vagyunk a BÉT kiemelt indexkosarainak.
A tőkeemelések eredményeként az OPUS GLOBAL Nyrt. a BÉT 5. legnagyobb kapitalizációjú társaságává vált, portfoliójában tudva a magyar gazdaság húzóágazatainak több ipari és termelő vállalatát. A piaci beágyazottság, valamint a befektetői bizalom megteremtése és fenntartása érdekében Társaságunk 2019-ben egyesült a KONZUM Nyrt.-vel, két nyilvános kibocsátó fúziójára addig még nem volt példa a magyar tőzsde életében.
A beolvadás meghatározó változásokat hozott nemcsak az OPUS GLOBAL Nyrt. portfóliójának szerkezetében, hanem fundamentumaiban, értékében és szervezetében is. Stratégiánkban igazodtunk a változásokhoz, a szervezeti átalakítások során megszüntettük a párhuzamosságokat, funkciókat vontunk össze, ezáltal a költségek racionalizálása mellett átláthatóbb működést valósítottunk meg. Kibővült portfóliónk holdingszintű kezelése érdekében meghatároztuk stratégiai divízióinkat és azok irányait.
Sokszínű befektetéseinknek köszönhetően tőkeerős, stabil fundamentumokkal rendelkező tőzsdei Társasággá váltunk, célunk, hogy megőrizzük és tovább erősítsük az OPUS Csoport hazai gazdaságban kivívott meghatározó szerepét.
Igazgatóság
Felügyelőbizottság
Keresztyénné Deák Katalin
Vezérigazgatóság

Lélfai Koppány
Vezérigazgató
Misszió
Az OPUS GLOBAL egy jövőorientált ipari termelő és szolgáltató vállalatcsoport, mely minőséget és innovációt visz az energetikába, az ipari és élelmiszeripari termelésbe, valamint a turisztikai ágazatba, hogy az így létrehozott értékek hosszú távon a gazdasági szereplők és privát fogyasztók javát szolgálják.
Vízió
Magyarország vezető, ipari termelő és szolgáltató vállalatcsoportjává kívánunk válni, az innovatív, eredmény- és minőség-orientált megközelítésünkön keresztül, a szervezetben lévő szakemberek kiemelkedő tudására és egyedi tapasztalatára építve.
Díjak, elismerések
Alapvető működési elvek
Az Igazgatóság belső működésének keretei között kiemelten törekszik arra, hogy tagjai részben a Társaság divízióihoz igazítottan, a stratégiai területek ismeretével rendelkező szakemberekből kerüljenek jelölésre, illetve a pénz- és tőkepiacon és/vagy az üzleti életben jártas, elismert szakemberekből kerüljenek ki. A Társaság a belső szabályozó rendszerének elemeit, azok hatályos jogszabályoknak, egyéb szabályozóknak való megfelelését folyamatosan vizsgálja, és legalább évente egyszer, legkésőbb minden év december 31. napjáig átfogóan felülvizsgálja és szükség szerint módosítja, illetve szükség szerint újabb szabályozó dokumentum megalkotását és hatályba léptetését kezdeményezi.
A társaság szervei
Közgyűlés, Igazgatóság, Felügyelőbizottság, Audit Bizottság, Vezérigazgató és Vezérigazgató-helyettesekből álló Menedzsment, amely az egyes divíziók vezetőivel kiegészülve lát el döntéselőkészítési, illetve operatív döntési feladatokat a hatályos jogszabályok, illetve belső szabályozás – elsődlegesen a Szervezeti és Működési Szabályzat keretei között. A Társaság a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett a társaságirányítási gyakorlatról szóló Felelős Társaságirányítási Ajánlások (2018. július 23.) alapján állította össze a Felelős Társaságirányítási jelentését, melyet részletességében a Társaság külön dokumentumban terjeszt a Közgyűlés elé.
Szabályozás
ALAPSZABÁLY
ÜGYRENDEK
NYILVÁNOS SZABÁLYZATOK
FTJ