Magyarország legnagyobb szállodaipari beruházássorozata zajlik a Hunguest Hotelsnél, közel 50 milliárd forintból újul meg 12 szálloda, a felújítások fő célja, hogy egységes képet mutassanak – mondta el a Portfolio-nak Détári-Szabó Ádám, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója. Interjúnkban a cégvezetőt a fejlesztések mellett a szektor helyzetéről, a turisztikai munkaerőpiacról és a külföldi terjeszkedésről is kérdeztük.
Több mint egy éve vezeti a Hunguest Hotelst, a szakmában is kevesen tapasztaltak ennél nehezebb időszakot: hogy értékeli ezt az elmúlt egy évet?
A mögöttünk álló időszakot a körülmények ellenére sikeresnek értékelem, a Hunguest csapata rengeteget dolgozik a vállalat eredményességéért egy rendkívül nehéz időszakban, amely továbbra sem ért véget.
A koronavírus-járvány első és második hulláma között vettem át a cég vezetését a turisztikai szektort sújtó súlyos válsághelyzetben. Pár hónapja vezettem még csak a vállalatot, amikor a veszélyhelyzeti korlátozások miatt üzemszünetre kényszerültünk, ekkor még nem tudtuk, hogy közel fél éven át tart majd ez az állapot.
Két célunk volt: megtartani a munkavállalóinkat és biztosítani a cég likviditását. Hat hónapon keresztül ezer fő megélhetését garantáltuk az üzemszünet alatt, és emellett pedig fegyelmezett gazdálkodással jutottunk el a májusi nyitásig.
A válságos helyzetnek köszönhetően sokat javult a szervezet reakcióideje, az energiaárak növekedése kapcsán már például azonnal léptünk, olyan intézkedéseket vezettünk be, melynek köszönhetően hatékonyabb ingatlan üzemeltetési tevékenység érhető el és felgyorsítottuk a megújuló energián alapuló rendszerek telepítését.
Gyorsabbá, hatékonyabbá tettük működésünket, új alapokra helyeztük a partnereinkkel folytatott kapcsolatokat, a rendszeres beszállítói versenyeztetés és a magas minőség elvárása együttesen emeli a vendégélmény szintjét, illetve megerősíti a szállodalánchoz tartozó keresleti oldalt.
MINDEZZEL PÁRHUZAMOSAN MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETÉNEK LEGNAGYOBB SZÁLLODAIPARI BERUHÁZÁSSOROZATÁT MENEDZSELJÜK, KÖZEL 50 MILLIÁRD FORINTBÓL ÚJUL MEG 12 SZÁLLODÁNK.
A projekt költségvetésének harmada a Kisfaludy-programban kapott támogatás, a projektek támogatási intenzitása 25-50% közötti. Első felújított házunkat, a hévízi Hunguest Panorámát a tervezett határidő előtt egy hónappal nyitottuk meg november elején. A többi házunk korszerűsítése is ütemterv szerint halad, 2022 első félévében több mint 400 felújított szobát fogunk átadni.
A felújítások fő célja, hogy egységes termékkínálatot alakítsunk ki, mivel nagyon váltakozó színvonalú szálláshelyekkel találkozhattak vendégeink a szállodalánc egységeiben.
A termékkínálat egységesítése miatt portfóliótisztításba is kezdtünk és több szállodát értékesítettünk az idén. Stratégiai célunk, hogy a nagy kapacitású, fürdők mellett lévő hotelek piacán erősítsük pozíciónkat. Ezt a törekvést szolgálta a legnagyobb egri szálloda, a Hotel Eger & Park megvásárlására tett szándéknyilatkozatunk, mellyel egy újabb akvizíciós folyamat vette kezdetét, továbbá az, hogy sikerült elnyernünk az újonnan építendő négycsillagos kaposvári szálloda üzemeltetési jogát.
Nehezített pályán meneteltünk a májusi nyitásig, hosszú hónapokon át szinte bevétel nélkül működve, mindeközben garantálva munkavállalóink megélhetését. Ennek ellenére bizakodó vagyok a vállalat idei évét illetően. Úgy gondolom, hogy felelős vállalatként még egy ilyen kihívásokkal teli esztendőben is, a lehetőségeinkhez mérten, a saját eszközeinkkel támogatnunk kell társadalmilag hasznos célokat, ezért döntöttünk úgy májusban, hogy 1000 egészségügyi dolgozó családjának biztosítunk ingyenes üdülési lehetőséget, illetve kedvezményesen foglalhattak szállodáinkba a koronavírus elleni küzdelemben résztvevők a nyitást követően.
Az elmúlt másfél évben hihetetlen hullámzást tapasztaltunk a magyar turizmusban: hogy érintette ez a cégcsoportot?
Konkrétabban fogalmazva: egy korábban sosem tapasztalt válság sújtotta a turizmust. A másfél év alatt 8-10 hónapig is zárva voltak szállodák. Mi megpróbáltuk a legjobban hasznosítani ezt az időszakot, egyes szállodákat felújítás miatt teljesen bezártunk és a munkálatokat átütemeztük, miközben a háttérben nagyon sokat javítottunk a működésünkön és a vendégélményen. Mind a tavalyi, mind az idei nyár sokkal erősebb volt, mint korábban, a belföldi vendégek újra felfedezték vidéki Magyarország desztinációit, ez egy pozitív külső környezeti hatás volt. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy
2021-BEN AZ ÉV HARMADÁBAN ZÁRVA VOLTUNK, EZ KÖZEL NEGYEDMILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA ELMARADÁSÁT JELENTETTE,
így kell eredményesnek lennünk a maradék nyolc hónapban.
Magyarország vezető kempingüzemeltetője, a 70 éves múltra visszatekintő Balatontourist is hozzánk tartozik. A balatoni kempingekben hagyományosan a külföldi vendégek vannak többségben, így az utazási korlátozások életbe lépése után a belföldi vendégek számára kellett jobban népszerűsíteni ezt a szálláshelytípust. Míg 2019-ben 43% volt a belföldiek aránya, az idei szezonban már 66%-ra nőtt a magyarországi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma.
Mik voltak a legjobban teljesítő szállodák, és mennyire egyértelmű, hogy a budapesti hotelek teljesítettek a leggyengébben?
Mi alapvetően vidéki szállodákat üzemeltetünk, de a fővárosi piacról elmondható, hogy az itteni szállodák rendkívüli mértékű kitettséggel rendelkeztek a külföldi vendégforgalom kapcsán. Ez egy évtizedes probléma, sokkal rosszabb a belföldi-külföldi arány, mint például Bécs vagy Prága esetében. Rövid távon nem is várható, hogy a belföldi vendégek által generált forgalom elősegítheti a külföldiek elmaradása miatti bevételcsökkenés ellensúlyozását. Magyarországon a főváros nincs ott az utazók mentális térképén. Évekbe telhet, míg Budapest újra elérheti a 2019-es vendégforgalmat.
Azok a vidéki házaink, ahol a külföldiek nagyobb hányadát adták 2020-at megelőzően a vendégkörnek, értelemszerűen nehezebben tudták hozni a számokat, de ilyen esetben arra törekedtünk, hogy a belföldi vendégek irányába pozícionáljuk az adott szállodát. Így tettünk például a bükfürdői egységünk esetében, ahol a gyors beavatkozással minimalizáltuk a külföldiek elmaradása miatti esetleges vendégéjszakaszám-csökkenést.
Van olyan szállodánk, a nyíregyházi Hunguest Hotel Sóstó, amely nem sokkal a járvány előtt nyitott, így a piaci bevezetése derékba tört, és csak az idei újranyitás után tudtuk elkezdeni népszerűsíteni a házat. Hagyományosan a saját fürdővel rendelkező egerszalóki Saliris Resort Spa & Conference a legnépszerűbb szállodánk, de idén Gyula és a Hunguest Hotel Erkel is a keresett úti célok közé került, az M44-es fejlesztésének köszönhetően egyre rövidebb idő alatt lehet eljutni a békési városba.
A pandémia a munkaerőre is egyértelmű hatással volt: mi a helyzet a vállalatnál ezen a téren 2021 végén?
Természetesen nálunk is éreztetik hatásukat a szállodaipart érintő negatív munkaerő-piaci trendek, bizonyos munkakörökre tovább tart munkatársakat találnunk, mint korábban, viszont köszönhetően annak, hogy a hat hónapig tartó üzemszünet alatt is garantáltuk kollégáink megélhetését, májusban rendelkeztünk a nyitáshoz szükséges létszámmal és mérsékeltebben érinti a Hunguest-et ez a probléma.
A felújítás miatt 2020-ban bezárt házak újranyitása elkezdődött, ezzel párhuzamosan megindult a toborzási tevékenység és a munkaerőfelvétel is. A novemberben megnyitott Hunguest Hotel Panoráma 70 munkahelyet teremtett Hévízen.
Folyamatosan dolgozunk a munkavállói élmény fejlesztésén, idén például gyermekfelügyeletet biztosítunk szállodáinkban az iskolai szünetek idején, hogy ezzel is segíthessük kisgyermekes munkavállalóinkat.
Milyen terjeszkedési, növekedési tervek állnak a cégcsoport előtt? Mik azok a külföldi piacok, amikben látnak lehetőségeket? Pontosan mely hotelek kerültek ki a portfólióból, pontosan mi indokolta ezt?
Folyamatosan keressük az akvizíciós lehetőségeket a vidéki, nagy kapacitású szállodák piacán. Mind üzemeltetésben, mind saját tulajdonú ingatlanok kapcsán is nyitottak vagyunk az együttműködésre. Idén a Hotel Eger & Park megvételére tettünk szándéknyilatkozatot, míg Kaposváron üzemeltetési jogot sikerült elnyernünk a legjobb ajánlattal, ezzel egy új, nagy fejlődési potenciállal bíró desztinációban jelenünk meg.
NAGY POTENCIÁLT LÁTUNK A HORVÁT PIACBAN, VALAMINT ÚGY GONDOLOM, HOGY SZŰKEBB RÉGIÓNK TURIZMUSA IS NAGY FEJLŐDÉS ELŐTT ÁLL, VIZSGÁLJUK A BŐVÜLÉSI LEHETŐSÉGEKET.
Az egységesebb termékkínálat kialakítása volt a célunk, amikor úgy döntöttünk, értékesítjük hegyvidéki szállodáinkat, illetve üzemeltetési jogukat a Mátrában és Ausztriában. Amelyik ház érintett volt a Kisfaludy-programban, ott a már felvett előlegek összegét visszatérítettük a támogatónak. Az eladásokból befolyó összeg hozzájárul ahhoz, hogy a portfólióba jobban illeszkedő elemekkel gazdagítsuk a termékkínálatunkat.
A Balatontourist esetében is növelni kívánjuk az általunk üzemeltetett kempingek számát, a jövőben is számos vízparti helyszínen szeretnénk biztosítani az elérhető, fenntartható, a Balaton természeti örökségét tiszteletben tartó turizmus feltételeit. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a Balaton-part továbbra is változatlan formában, további beépítések nélkül, a környezetvédelmi szempontok és az emberi tevékenység törékeny egyensúlyát megőrizve legyen elérhető mindenki számára.
Nagyon sokan és nagyon keményen dolgoztak ebben a kedvezőtlen üzleti környezetben, hogy az OPUS Global turisztikai szegmense, mely a Hunguesten és a Balatontouriston alapul, újra stabil jövedelemtermelő eleme legyen a portfóliónak és egyre növekvő értéket teremtsen részvényeseinek.
Hogy értékeli a kormányzati mentőcsomagokat, amik a turizmus fejlesztését célozták? Mennyire gondolja úgy, hogy ez elsősorban a legnagyobb piaci szereplőknek volt érdemi segítség? A Hunguest például mire költötte a Kisfaludy-program által elnyert összegeket?
Fontos tisztázni, hogy egyrészt beszélhetünk a turisztikai szektornak juttatott kedvezményekről, mint például a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedése, a járulékkedvezmény, az ágazati bértámogatás vagy a 2020. november 11-december 11. közötti időszakra szóló, NTAK-ban rögzített foglalások után járó 80%-os ellentételezés. Piaci mérettől függetlenül minden szereplőt segítettek ezek az intézkedések.
A Kisfaludy-program egy szálláshelyfejlesztési konstrukció, amelynek 2019-ben, a koronavírus-járvány kitörése előtt jelent meg a nagy kapacitású szállodákra vonatozó pályázati kiírása. A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017 óta a Kisfaludy-programban számos pályázatot hirdetett már szálláshelyfejlesztés támogatására panzióknak, szállodáknak, de csak ekkor jelent meg az első olyan felhívás, amin a Hunguest is el tudott indulni.
A vidéki turisztikai infrastruktúra még nem elégséges, van mit fejleszteni,
ezért örvendetes tény, hogy a Kisfaludy-program, amely nemzetközi gyakorlat alapján állami támogatással segíti az infrastruktúrafejlesztést, immáron a nagy kapacitású szállodákra is koncentrált. A kapacitásbővítés kiemelten fontos: az ENSZ Turisztikai Világszervezetének 2019-es adatai szerint míg Ausztriában 68, Csehországban 31, addig Magyarországon mindössze 19 ágy jut 1000 lakosra.
A teljes felújítási projektünk közel 50 milliárd forintból valósul meg, ennek harmada a pályázaton elnyert állami támogatás, szállodánként átlagosan 1,25 milliárd forintra tehető a támogatás összege, a projektek támogatási intenzitása 25-50% között mozog, tehát régiótól függően ekkora hányadát teszi ki az állami támogatás egy-egy projekt költségvetésének.
Ugyanakkor fontosnak tartom aláhúzni: amellett, hogy ezek munkahelyteremtő beruházások, a felújítások után magasabb színvonalú szállodák jönnek létre, várhatóan magasabb árbevétellel, ez pedig többletforrásokat jelent a helyi adókon keresztül az adott településeknek is.
Nem tartom szerencsésnek tehát összemosni a koronavírus-járvány következtében nyújtott állami segítséget és a szálláshelyfejlesztési támogatásokat, mert nincsen összefüggés köztük.
2021.12.08.
Forrás: www.portfolio.hu