Ti vagytok a jövő energiája! – Indul az OPUS TITÁNOK középiskolai versenysorozat

Az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. a 2022/2023-as tanévben első alkalommal hirdetik meg az OPUS TITÁNOK versenysorozatot, amelynek célja az energiatudatosság népszerűsítése, a fiatalok ismereteinek bővítése. A verseny több fordulóból áll, amelyek keretében a tanulók izgalmas és kreatív feladatokon, valamint szakmai programokon keresztül mélyülhetnek el az energetika világában.  A csapatversenyre a társaságok ellátási területein tanuló középiskolai diákok nevezését várják, akik már regisztrálhatnak a www.opustitanok.hu weboldalon.

Az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. egyik kiemelt célja a fiatalok energiatudatosságának növelése. Ennek jegyében rendszeresen vesznek részt szakmai és pályaorientációs eseményeken. Együttműködnek az ellátási területeiken lévő oktatási intézményekkel, így teremtve lehetőséget a Debreceni, Nyíregyházi és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum diákjainak, hogy duális képzés keretében az elméleti oktatás mellett valós gyakorlati ismeretekre tegyenek szert a társaságoknál, valamint nyílt nap keretében tanműhelylátogatásokat is szerveznek a debreceni és a nyíregyházi tanműhelyükben.

Az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. célul tűzték ki a középiskolai korosztály energetikai edukációját, azt, hogy az energetika és fenntarthatóság témáját minél közelebb vigyék a fiatalokhoz. E cél megvalósításának egyik eszköze egy olyan versenysorozatot, amely kellőképpen izgalmas, újszerű és kreatív, a diákok ismereteit interaktív köntösben bővíti.

Ez a versenysorozat az OPUS TITÁNOK, amelynek keretében 10., 11. és 12. évfolyamos diákok tehetik próbára az energetikával és fenntarthatósággal kapcsolatos tudásukat. A több fordulós versenyen többek között szakmai kreatív tartalomkészítés, reklámvideó forgatás is vár a jelentkező csapatokra. A döntősök pedig egy izgalmas szakmai napon vehetnek részt, melynek keretében az energetikához kötődő ötleteiket is prezentálják a társaságok szakemberei számára is.

 „Az OPUS TITÁNOK koncepció megalkotásánál igyekeztünk minél színesebb és változatosabb feladatokat kidolgozni annak érdekében, hogy közelebb hozzuk a résztvevőkhöz az energiahatékonysági gondolatokat, elmélyítsük és bővítsük ismereteiket, mindezt izgalmas és élményekkel teli módon. Úgy gondoljuk, hogy a fiatal generáció támogatása, a tehetségek gondozása és ösztönzése, az ismereteik bővítése, a tudás átadása a mi felelősségünk is.” – mondta el Egyházi Nikoletta, az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. kommunikációs vezetője.A jelentkezés már elindult, a versenyben részt venni kívánó iskolák csapatai 2022.10.20-ig regisztrálhatnak a www.opustitanok.hu weboldalon, ahol tájékozódhatnak a részletekről is, így arról is, hogy a társaságok milyen értékes díjakkal jutalmazzák élen végző csapatokat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat.

Sajtóközlemény

Budapest, 2022. szeptember 22.