AZ OPUS GLOBAL ÉS A KONZUM KÉT MAGÁNTŐKEALAPJA TÖBBSÉGI BEFOLYÁST SZEREZ A 4iG NYRT.-BEN

 

Az OPUS Global Nyrt., valamint a KONZUM két alapja, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap opciós vételi szerződések, illetve egyéb tőzsdén kívüli jogügyleteken keresztül 50 százalékot meghaladó többségi befolyást szerez a 4iG Nyrt. fölött – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsdén. A tőkepiaci szabályoknak megfelelve a tranzakció során összehangoltan eljáró felek a törvényi határidőn belül ajánlatot tesznek a társaság minden részvényese számára, az ügylet lezárásának feltétele a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyének megszerzése is. Az OPUS Global Nyrt. emellett bejelentette, hogy a nyilvános vételi szakaszt követően kezdeményezi a 4iG Nyrt. igazgatóságánál, hogy Takarékinfó Zrt.-ben lévő 24,67 százalékos részvénycsomagjával tőkét emeljen a társaságnál.

 

Két egymást követő tranzakcióval az OPUS Global Nyrt., valamint a KONZUM két magántőkealapja együttesen 50 százalékot meghaladó többségi befolyást szerez a 4iG Nyrt. fölött – az erről szóló tájékoztatást szerdán tette közzé az OPUS a Budapesti Értéktőzsdén.

Az informatikai holdingvállalat, a 4iG Nyrt. hosszú és sikeres történetében mérföldkövet jelent a Mészáros-csoporthoz tartozó OPUS Global, illetve a magántőkealapok tranzakciója, melynek eredményeként a komoly növekedési potenciállal rendelkező informatikai vállalatnál újabb fejlődési időszak kezdődhet.

A szerdán bejelentett tranzakció első lépéseként az OPUS Global Nyrt. tőzsdén kívüli jogügyletekkel a 4iG Nyrt. 10,21 százalékos részvénycsomagja fölött szerzett befolyást a Konzum PE Magántőkealap pedig a céltársaság részvényeinek 23,57 százalékát szerzi meg.  Tekintettel arra, hogy az OPUS Global Nyrt. és a Konzum PE Magántőkealap a mostani ügyletekkel 33 százalékos küszöbérték fölé növelik a 4iG fölötti befolyásukat, a felek a tőkepiaci jogszabályok értelmében vételi ajánlatot kötelesek tenni az informatikai vállalat minden részvényese számára.

 

Ennek megfelelően az ügylet második lépéseként a tranzakcióban összehangoltan eljáró felek – azaz az OPUS Global Nyrt., a Konzum PE Magántőkealap, a Repro I. Magántőkealap, valamint az alapokat kezelő KONZUM Befektetési Alapkezelő Zrt. –  a 15 napos törvényi határidőn belül, kötelező nyilvános ajánlatot tesznek a céltársaság még közkézen levő papírjainak megszerzése érdekében. Az ajánlati szakasz lezárásához, illetve a 4iG Nyrt. fölötti többségi befolyásszerzéshez a GVH tőkepiaci összefonódásra vonatkozó engedélye szükséges. A nyilvános vételi ajánlattal, továbbá egyéb jogügyletek teljeskörű lezárásával az OPUS Global Nyrt. legalább 14,15 százalékos, a Konzum PE Magántőkealap 12,94 százalékos, míg a Repro I. Magántőkealap 23,16 százalékos tulajdont szerez a 4iG Nyrt.-ben.

 

Az OPUS Global Nyrt. szerdán azt is közzétette, hogy a nyilvános ajánlattételi szakaszt követően a 4iG menedzsmentjének hozzájárulásával tőkeemelésre készül az informatikai vállalatnál. Az ügylet során az OPUS a banki informatikai szolgáltatásokat nyújtó Takarékinfó Zrt. közvetlen tulajdonában lévő, 24,67 százalékos részvénycsomagját apportálná a 4iG Nyrt.-be, amellyel célja a hasonló profilú vállalatok közötti szinergiák erősítése, illetve tulajdonának növelése az informatikai holdingvállalatban.

 

További információ

Wise Advisory Group Kft.

elkan.peter@wisegroup.hu

 

 

 

A 4iG Nyrt.

A 4iG Nyrt. jogelődje még csak szoftverfejlesztéssel foglalkozott, de az alapítás óta eltelt 28 évben a vállalkozás holdinggá nőtte ki magát. 2004-es tőzsdére lépést követően a 4iG Nyrt. több sikeres akvizíció révén szélesítette tevékenységi körét és termékportfólióját, ma már az anyavállalat mellett négy leányvállalat tevékenysége fedi le az IT piac szinte valamennyi szegmensét.

A vállalatcsoport tagja az Axis Rendszerház Kft., amely az adattárház megoldások, üzleti intelligencia, nagyvállalati rendszerek, és platform független alkalmazások szállítója, a Humansoft Kft. a hardver- és szoftverértékesítésben, rendszerintegrációban és nagyvállalati IT üzemeltetésben tölt be jelentős piaci szerepet, a Banksoft Kft. felvásárlásakor pedig a banki informatikai rendszerek fejlesztésével bővült a portfólió. A 3D piacra a Mensor 3D Kft. megalakításával tört be a cégcsoport, amelynek valamennyi tagvállalata 100 százalékban a 4iG Nyrt. tulajdona.