Díjazta legjobb beszállítóit az OPUS TIGÁZ Zrt.

Idén is az „Év beszállítója” díjjal ismerte el az OPUS TIGÁZ Zrt. legjobb beszállító partnerei magas színvonalú munkáját. A társaság képviselői május 25-én, ünnepélyes átadó keretében osztották ki az elismeréseket három kategóriában, hét vállalat számára. A díjjal a földgázelosztó társaság célja a további eredményes együttműködés ösztönzése mellett az is, hogy megmutassa a hazai vállalkozások innovatív szemléleten alapuló működésének sikerességét.

Az OPUS TIGÁZ Zrt. kiemelten fontosnak tartja a társaság értékeivel összhangban kialakított együttműködéseit, jól működő partneri kapcsolat kialakítására törekszik minden érintett vállalattal és közösséggel. Ennek jegyében hozta létre tavaly az „Év beszállítója” díját, amellyel azon beszállítóit szeretné elismerni, akik a szerződéses keretnek megfelelően, kiemelt színvonalon végzik tevékenységüket, illetve további lépéseket is tesznek a közös működési hatékonyság előmozdítása érdekében. A cím odaítélésének alapja a beszállítók előző évi tevékenysége, ezen belül is a szerződéses feltételeken túlmutató, folyamatosan biztosított szállítói teljesítések, a kiemelkedő munka- és környezetvédelmi tevékenység, valamint az, hogy a partner cégek milyen mértékben alkalmaznak innovatív megoldásokat.

Tavaly a díjak átadására a koronavírus-járvány következtében személyesen nem kerülhetett sor, az idei évben azonban Gödöllőn, az ünnepélyes díjátadón vehették át elismeréseiket az OPUS TIGÁZ Zrt. partnerei. Három kategóriában, hét hazai vállalat részesült díjban vagy oklevélben.

„Társaságunk azért dolgozik, hogy jövőbe mutató gondolkodással, működésünk folyamatos fejlesztésével biztosítsuk a földgázelosztói szolgáltatást. Beszállítói kapcsolataink nagy befolyással bírnak a hálózatok és elosztó-berendezések üzemeltetési színvonalára, működésünk folytonosságára és mindezeknek köszönhetően az ügyfélkapcsolatainkra is.” – mondta Bakos Imre, az OPUS TIGÁZ Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese a díjátadón.

Az OPUS TIGÁZ Zrt., mint Magyarország legnagyobb földgázelosztója, elsődleges céljai között jelölte ki a fenntartható fejlődést, beleértve az energiahatékonyság kérdését is. Ennek megfelelően a továbbiakban is olyan vállalkozásokkal együttműködve kívánja biztosítani magas színvonalú szolgáltatásait a lakosság és minden partnere számára, amelyek az innovációt és fenntarthatóságot is képviselik.

A társaság az „Év beszállítója” díjat a jövőben is évente odaítéli kiemelkedő partnerei számára, ezzel is támogatva, elismerve az iparág hazai vállalatait, erősítve a velük való kapcsolatokat.

Az eredmények:

I. Hálózati anyag beszállítók

Első helyezett: Euroflow Zrt.

Okleveles díjazott: KOBAPLAST KFT

II. Hálózati alvállalkozók

Első helyezett: N+F Mérnökiroda Kft.

Okleveles díjazott: MAJLÁTH-GÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

III. Inidirekt beszállítók/alvállalkozók

Első helyezett: NTT Magyarország Kft.

Okleveles díjazott: CAD+Inform Mérnöki-, Szoftverfejlesztő-, Ker. és Szolg. KFT. SysArtist Kft.

Sajtóközlemény

Gödöllő, 2022. május 25.