Megemelte az OPUS GLOBAL részvényeire vonatkozó célárát az Equilor a vállalat múlt héten publikált éves jelentésére reagálva. A friss célár 395 forint, ami a papírok hétfői záróárfolyamához képest 61 százalékos felértékelődési potenciált jelent, az Equilor ajánlása változatlanul vétel.
A Equilor elemzőjének indoklása szerint a céláremelés mögött az áll, hogy a mezőgazdasági üzletág értéke növekszik az eszközértékesítések a várakozásoknál jobban haladnak a súlyozott átlagos tőkeköltséget (WACC) módosította modelljében az elemző a készpénzállomány emelkedik az Opusnál. Az Equilor hozzátette, hogy az energia divíziót egyelőre nem tartalmazza a modell, mivel az év végi számokban még nem szerepeltek bekonszolidálva (a Titász és a Tigáz). Amennyiben a vállalat frissíti a számokat a divízióval, az Equilor felülvizsgálja ismét a modelljét. A 2020-as év eredményeivel kapcsolatban az Equilor elemzője kiemelte, hogy szignifikánsan mérséklődött a holdingcég vesztesége 2019-hez képest, a bázisidőszakban még az egyszeri tételekkel kiigazítva is veszteséges volt a cég. A tavalyi kedvezőbb teljesítmény nagyrészt a mezőgazdasági divíziónak köszönhető, de javulást mutatott az ipari termelési divízió is, egyedül a turizmus szegmensben mutatkozott negatív tendencia, ami a covid-járvány számlájára írható. 2021-re még negatív cash flow-t vár a cégnél az Equilor elemzője az energia divízió nélkül a turizmus divízió jelentős tőkeberuházási igénye miatt.
A SZABAD CASH FLOW 2023-TÓL STABILIZÁLÓDHAT, ÍGY ELŐSZÖR 2024-BEN FIZETHET OSZTALÉKOT AZ OPUS AZ ELEMZŐ SZERINT.
A kiépülő energetika divízió készpénztermelő-képessége pozitívan hat a szabad cash flow alakulására, viszont amennyiben újabb akvizíciókra kerül sor, azok negatívan befolyásolhatják a készpénzállományt.
A FRISS CÉLÁR 395 FORINT, AMI JELENTŐS EMELKEDÉS AZ ELŐZŐ, DECEMBERBEN MEGFOGALMAZOTT CÉLÁRHOZ KÉPEST, AMI AKKOR 354 FORINT VOLT. A RÉSZVÉNYEKRE VONATKOZÓ AJÁNLÁS VÁLTOZATLANUL VÉTEL.
Forrás: portfolio.hu