KIEMELKEDŐ EREDMÉNNYEL ZÁRTA 2017-ET AZ OPUS GLOBAL NYRT

Az előzetes adatok szerint 46 milliárd 445 millió forint működési bevétel mellett közel 6 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a tavalyi évet az Opus Global Nyrt. A vállalat egy év alatt több mint kétszeresére növelte saját tőkéjét, amely így 15 milliárd forint fölé emelkedett.

Közzétette a 2017-es IFRS szerinti, konszolidált, nem auditált előzetes jelentését az Opus Global Nyrt., amely tevékenységi körébe médiatevékenység, energia- és nehézipar, agrár- és feldolgozóipar, építőipar, valamint ingatlankezelés tartozott. A konszolidációs körbe az Opus Global 28 érdekeltségét vonta be.

Az előzetes jelentés szerint 2017-et a vállalatcsoport konszolidált szinten 48 milliárd 154 millió forint mérleg főösszeggel zárta. Az Opus-csoport egy év alatt csaknem megháromszorozta bevételét, amely így 46 milliárd 445 forintra növekedett. Míg a társaság 2016-ban csaknem 1 milliárd forintos veszteséget könyvelhetett el, 2017-ben adózott eredménye már 5,978 milliárd forint volt. Az Opus konszolidált szintű saját tőkéje az előző év hasonló időszakához képest a duplájára növekedett és kevéssel meghaladta a 15 milliárd forintot. Az Opus Global EBITDA-ja kiemelkedő 7 milliárd 903 millió forint volt, amely jól mutatja a csoport eredményes gazdálkodását.

Az Opus Global Nyrt. a 2018-as évnek stabil mérleggel, valamint kiváló organikus és akvizíciós kilátásokkal vágott neki. Az idén februárban bejelentett és jelenleg is zajló tőkeemelések hatására, az Opus további jelentős fundamentumokkal gyarapszik a magyar gazdaság húzóágazataihoz tartozó társasági részesedések apportjával. Ennek eredményeként a társaság saját tőkéje várhatóan további 110-120 milliárd forinttal növekszik.