A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki kiemelkedő munkásságáért Vida Józsefet, az OPUS GLOBAL Nyrt. igazgatóságának az elnökét. A kitüntetést ünnepélyes keretek között Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese adta át.
Vida József évtizedek óta meghatározó szereplője a magyar gazdaságnak. Közgazdász, diplomáit a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Pécsi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem és az Université Paris X-Nanterre hallgatójaként szerezte. Pénzügyi pályafutását a Citibanknál kezdte 1999-ben, majd 2001-ben a Magyar Takarékszövetkezeti Bank főosztályvezetője lett. Meghatározó szerepet játszott a hazai takarékszövetkezeti szektor megújításában. 2007-től 2014-ig az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökségének tagjaként két cikluson keresztül képviselte régióját a takarékszövetkezetek érdekképviseleti szervezetében. 2014-től a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. vezérigazgatója, valamint igazgatósági tagja. Vezetésével egyesült 2015-ben tíz takarékszövetkezet, és jött létre a B3 Takarék Szövetkezet. 2016 júliusában a Takarék Csoport központi irányító szervezetének feladatait ellátó Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) elnökévé választották, majd decemberben a csoport központi bankja, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank elnök-vezérigazgatója lett. Vezetésével integrálták az FHB Bankot és az FHB Jelzálogbankot a Takarék Csoportba 2017-ben. Vida József irányításával jött létre 2017-ben ötvenkét takarék fúziójával tizenkét regionális hitelintézet, amelyek 2019-ben, két lépésben, egyetlen univerzális kereskedelmi bankban, a Takarékbankban egyesültek.
Ő lett az új országos bank első elnök-vezérigazgatója. Irányításával kezdték meg a Magyar Bankholding keretein belül a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesítésének kidolgozását 2020-ban, majd elfogadták a fúzió stratégiáját és menetrendjét 2021-ben.
2018-tól a Opus Global Igazgatóságának tagja, 2022-től az Igazgatóság elnöke.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje a Magyarország különleges kitüntetései közé tartozik, amelyet olyan személyeknek adományoznak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az ország érdekében.