Járai Zsigmond

Járai Zsigmond okleveles közgazdászként több évtizedes pénzügyi múlttal rendelkezik. Pályafutása kezdetén, 1976-tól az Állami Fejlesztési Banknál dolgozott. Volt villamosenergia-ipari beruházási előadó, pénzügyi revizor, főelőadó a közgazdasági főosztályon, valamint a közgazdasági és értékpapír osztály vezetője. Szakmai karrierje során Londonban és Budapesten is több befektetési és kereskedelmi banknál dolgozott. A Budapesti Értéktőzsde egykori alapítója, számos kiemelt területen az állami szférában, illetve a pénz, biztosítás- és tőkepiacokon töltött be vezető pozíciót, így – a teljesség igénye nélkül – a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese, pénzügyminiszter-helyettes, a bankfelügyelet elnöke volt. Dolgozott befektetési bankárként Londonban, a Magyar Hitelbank vezérigazgatójaként, 1996-1998-ig a Budapesti Értéktőzsde elnökeként. 1998-2000-ig Magyarország pénzügyminisztere, 2001-2007-ig a Magyar Nemzeti Bank elnöke, 2007-től a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke.