Turisztikai nagyágyúval erősít a Hunguest Hotels

Turisztikai nagyágyúval erősít a Hunguest Hotels

Jean-Paul Herzog, a Hilton szállodacsoport közel-keleti és afrikai piacokért felelős korábbi elnöke a jelentős fejlesztési tervek előtt álló Hunguest Hotels igazgatósági tagja lett. Gál Miklóst, a tulajdonos Opus Global Nyrt. vezérigazgatóját szintén a döntéshozó testület tagjává választották, ezzel is jelezve a tőzsdei cég elkötelezettségét a turisztikai divízió erősítésére.

 Jean-Paul Herzog a pályán eltöltött 50 éve alatt a Hilton számtalan már működő és nyitás előtt álló szállodájáért volt felelős négy évtizeden keresztül. Az elmúlt tíz évben nemzetközi szállodaláncoknál betöltött vezető pozíciók mellett tanácsadóként, oktatóként, coach-ként dolgozott. A svájci születésű szakember a magyar piacot jól ismeri, korábban képviselte a budapesti Hiltont, felelt a teljes közép-kelet-európai régióért, de rendszeres résztvevője a budapesti HOTCO regionális szállodakonferenciának is. „A tapasztalatommal segíteni szeretnék abban, hogy a piacvezető szerep még tovább erősödjön a fejlesztési tervek megvalósításával, amelynek során modern, kiemelten vendégbarát szállodavállalattá alakul a Hunguest Hotels, amely szállodáinak többségéből közvetlenül elérhető a (gyógy)fürdőrészleg. Ez is olyan egyedi jellemző, amire lehet építeni” – mondta Jean-Paul Herzog. A svájci szakember irányításával már tavaly megtörtént a Hunguest Hotels szakmai terveinek felülvizsgálata, és kidolgozásra került egy új – értékteremtésre és növekedésre alapuló – stratéga is.  Az újjáalakult igazgatóság feladata lesz ennek gyakorlati átültetése, koordinálása.

Gál Miklós, a tulajdonos Opus Global Nyrt. vezérigazgatója szerint Jean-Paul Herzog személye garancia arra, hogy egyre magasabbra pozícionálhassák a Hunguest Hotels-t. „Hatalmas nemzetközi tudással és tapasztalattal bíró szakember csatlakozik hozzánk, aki igazgatósági tagsága mellett folyamatos tanácsadással segíti a szállodaláncot a teljes megújulás útján.” – mondta Gál Miklós, akit szintén igazgatósági taggá választottak, így közvetlenül felügyelheti a következő évek szervezeti és működési megújulását. Rajta kívül az igazgatóság tagja még dr. Mészáros Beatrix (a tulajdonos Opus Global Nyrt. igazgatósági elnöke), Somlyai Zoltán (a Magyar Turisztikai Szövetség kurátora) és a most taggá választott Jean-Paul Herczog. Hülvely István 2020. január 31-i hatállyal lemondott igazgatósági tagságáról. A Hunguest Hotels megbízott vezérigazgatója februártól Cserven Tibor, aki 2013-tól gazdasági vezérigazgató-helyettesként dolgozik a vállalatnál.

 ###

Jean-Paul Herzog, a Hilton szállodacsoport közel-keleti és afrikai piacokért felelős korábbi elnöke 50 éve van a pályán. A vállalat regionális vezetőjeként 45 működő és 25 nyitás előtt álló hotel tartozott hozzá 2007 és 2010 között. Az ezt megelőző négy évben az akkor még szintén a Hilton-lánchoz tartozó, stockholmi székhelyű Scandic Hotels-t irányította, ahol 130 szállodáért felelt. A svájci születésű szakember a Luzernben működő SHL Schweizerische Hotelfachschule elvégzése után, a pályáját is a Hiltonnál kezdte 1970-ben, ahol az ezt követő évtizedek alatt számos szállodanyitást vezényelt le, munkája révén pedig 19 városban töltött el hosszabb-rövidebb időt. Dolgozott Budapesten is, ahol az 1976-ban megnyílt Budapest Hiltonnál kapta meg első szállodaigazgatói kinevezését 1982-ben. Később, az 1990-es évek második felében a közép-kelet-európai régióért felelős alelnökként is dolgozott. A Hiltonnál eltöltött négy évtized után 2011 és 2012 között a török Dedeman hotellánc igazgatóságának tagja; 2017 és 2018 között pedig a Millennium&Copthorne szállodacsoport közel-keleti leányvállalatának igazgatósági tagja. Jelenleg tanácsadóként, oktatóként és coach-ként dolgozik.

###

Az Opus Global Nyrt. leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. 26 szállodát (19 magyarországi és 5 külföldi saját érdekkörben lévő hotelt, emellett franchise szerződések alapján további 2 szállodát) tudhat soraiban, míg a Balatontourist saját üzemeltetésben, illetve franchise rendszerben összesen 10 tóparti kempinget működtet a Balaton körül.